Kisebbségben

 

Azért is volt olyan kellemes néhány hétig elmerülni Reviczkybe és a róla íródó tanulmányomba, mert közben el lehetett feledkezni – például Németh Lászlóról. Azon a tavaszon jelent meg a Kisebbségben, amely a magyar irodalmat, Bessenyeitől kezdve, három kategóriába sorolta, aszerint hogy szerzője kit tekintett „mélymagyar”-nak, kit meg „hígmagyar”-nak vagy éppen „jött-magyar”-nak. Mindenütt erről a könyvről beszéltek – a Tanú-könyvtár különszámáról, amely egyebet sem tartalmazott, csak ezt a műfajára nézve leginkább pamfletnek nevezhető tanulmányt. „Bedobja a bombát, s itt él gyanútlanul” – mondta neki (ahogy maga Németh László beszéli el a Magam helyettben) Németh Antal, a Nemzeti Színház akkori igazgatója, mikor Sátorkőn meglátogatta házi szerzőjét – aki az idő szerint is remeteségben bujdosott, apósa birtokán. Csakhogy ez nem olyan bomba volt, amely rövid távon pusztít. Három évvel a „bedobása” után Németh László tanulmányt írt a Magyar Csillagba – Fantomok ellen volt a főcíme, alcíme pedig: A „Kisebbségben” védelme. A méltatlankodásból is kihallható elégtétellel állapítja meg a „mélymagyarság”-ról: „Olyan szót kell hússzor vagy ötvenszer leírnom, amelyet lassan már csak én nem használok.” És miért nem? Csak azért, mert a szó „túlságosan nagy karriert csinált”. Föl tudta-e mérni, miféle karriert futott be három szóleleménye, a mélymagyar, a hígmagyar, a jött-magyar? „Várom, mikor nyílik egy mélymagyar söröző Budapesten” – szőtte a lehetőség fonalát. Pedig a söröző nem is a legrosszabb, amit várhatott. Vagy annyival jobb egy mélymagyar pártiroda?

Nem, ezt rögtön előlegben javára kell írni, hogy idáig nem ért el az ő képzelete sem. Abban az időben, amikor a magyar talajgyökér pártja a német megszállók segítségével átvette a hatalmat, és Zelk is elérkezettnek látta az időt, hogy megszökjön a munkaszolgálatból, kedvezőbb helyzetben lévő barátai egy ideig kézről kézre, illetve menedékről menedékre adták – mígnem végül mégis az látszott az aránylag legbiztosabb megoldásnak, ha Irén (ez a név Zoltán költészetéből sokkal ismertebb annál, semhogy itt el kellene mondani, kiről van szó) elrejti őt a saját lakásukban. De még ezt megelőzőleg Illyés elhelyezte őt Németh László rózsadombi házában, ahol is Zoltán négy napig húzta meg magát. Ez az epizód is jelzi gyakorlati határait annak a harcnak, amelyet a Kisebbségben a „jött-magyarok” visszaszorítására „meghirdetett” (hogy az Új Szellemi Front egyik, gyakori kifejezését használjam), mert elvégre Zelket semmiképpen sem lehetett másnak tekinteni, legalábbis e pamfletkategóriából kiindulva – nem is beszélve egyéb, akkor érvényben lévő szemléletekről, amelyek még ezt a kötőjeles magyarságot is megtagadták tőle. Igaz, a házigazda ugyancsak bujdosott éppen – Illyésnél. De azért Illyés mégiscsak az ő tudtával bújtatta nála Zoltánt, és Ella főzött a jövevényre is, akit a hátsó szobában helyezett el, nehogy a gyerekek tudomást szerezzenek az ottlétéről. Itt látogatta meg Illyésné – cigarettát hozott neki. A földön ülve találta, körülötte a Tanú néhány száma – a könyvespolc aljáról szedte őket elő. Flóra megkérdezte, hogy tetszik neki, amit olvasott.

– Hát – felelte Zoltán –, úgy látom, Lacinak is van egy kis része benne, hogy most itt kell bújtatnia engem.

Nem is jellemezhette volna tömörebben, mint ezzel a rögtönzött paradoxonnal, Magyarország szellemi és politikai életének összefüggéseit és különösen a Németh László-i gondolatmenet végső elágazásait.

​

 

Király István levele Vas Istvánnak

1979. december 4.

levélfogalmazvány

Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ