Ismered-e a citromok honát? Narancs tüzel sötétlő lombon át, A kék egek halk fuvallata kél, Nem rezdül meg a mirtusz, a babér. Csak dél felé! Te ismered! Szerelmesem, odamennék veled. Ismered azt a házat? Oszlopok Tartják tetejét, csarnoka ragyog, És márványszobrok állnak, nézve rám: Mit tettek veled, szegény, kicsi lány? Csak dél felé! Te ismered! Védelmezőm, odamennék veled. Ismered-e a hegy szűk ösvényét? Felhők között az öszvér félve lép, Barlangokban ős sárkányfaj tanyáz, Szirt omlik s rá örvénylő áradás. Csak dél felé! Te ismered! Menjünk, atyám! Utunk oda vezet!

A szürke lomb alatt ment fölfelé az olajtájjal egyszürkére válva, s csupapor homlokát befekteté mélyen a forró két tenyér porába. Minden, s ez is. És ezzel véget ért. Most menjek, míg vakság terjed szememben, S miért akarod mondatnom, miért, Hogy vagy, mikor nem talállak magam sem. Nem talállak. Magamban, itt vagy ott, Másban, sehol már. E kő is halott. Nem talállak már. Egyedül vagyok. De a minden szomorúságot érzem, Melyet általad enyhíteni véltem, Pedig nem vagy. Ó, név nélküli szégyen... Később úgy mondták: angyal jött az éjben. Miért angyal? Jött csak az éjszaka A fák között egykedvűen lapozván. Álmában rezzent némelyik tanítvány. Miért angyal? Jaj, jött az éjszaka. Az éjszaka megjött s nem volt szokatlan, Ilyen éj száz is eltelik. Alvó kutyák és kövek szerteszórtan – Csak úgy volt, amilyen éjszaka sok van S mind csüggedten vár másnap reggelig. Ki így imádkozik, nem látogatja Angyal, az éj nem őt segíti föl: A magavesztőt minden hullni hagyja, Ilyen fiút vet prédául az apja És nem fogad be semmi anyaöl.

MI MEGMENEKÜLTEK – Üres csontozatunkból már a halál faragta furulyáit, Inainkon már a halál futtatta vonóját – Testünk utósiralma szól még Megcsonkított zenével. Mi megmenekültek, A nyakunkra váró hurkok még előttünk Lógnak a kék levegőben – Még mindig csöpögő vérünkkel telítődnek a homokórák. Mi megmenekültek – Még mindig rágnak a félelem férgei rajtunk. Csillagunk porban eltemetve. Mi megmenekültek Kérünk titeket: Lassan mutassátok napotokat nekünk. Lépésben vezessetek csillagtól csillagig. Hadd tanuljuk halkan az életet újra. Különben egy madár dalából, A kútnál megtelő vödörből Gyatrán lepecsételt fájdalmunk kitörhet És minket elsodorhat – Kérünk titeket: Még ne mutassatok nekünk harapós kutyát – Mert képesek volnánk, képesek vagyunk Porrá széthullani – Szemetek előtt széthullani porrá. Mert a mi vázunkat mi tartja össze Mi leheletből kifogyottak, Akiknek a lelke az éjfélből Hozzá menekült Jóval mielőtt a testünket átmenteni tudták A pillanat bárkájába. Mi megmenekültek A kezeteket szorítjuk, Felismerőn a szemetekbe nézünk – De összetartani már csak a búcsú, A búcsú a porban Tart össze veletek.

Urak, itt van Jenny és mossa a poharakat S kész a cselédjük lenni. S minden pennyt alázatos köszönettel elfogadok S önök látnak engem rongyban meg a rongyos fogadót S önök nem tudják, hogy mit tud Jenny. Ám eljön egy este, mikor majd zugnak a parton S kérdik majd: Miért ez a lárma, mondd? S aki dézsa mellett mosolyogni lát majd Mind így szól: Mit nevet ez a rongy? S egy hajó, nyolcvitorlás És rajta ötven ágyú A part előtt áll. És azt mondják: Lányom, menj, mosogass És egy pennyt is kapsz, szegény. És én elteszem a pennyt És az ágyat vetem. (Aznap este úgysem alszik ott senki sem.) De még nem tudják, hogy mire várok én. Ám eljön egy este, nagy lesz a lárma a parton S kérdik majd: Miért ez a szörnyű hang? S aki ablak mellett mosolyogni lát majd Mind így szól: Mit nevet ez a bitang? S egy hajó, nyolcvitorlás És rajta ötven ágyú Tüze bömbölve száll. Urak, akkor, tudom, hogy majd nem mosolyognak Mert omlanak a házaik És a városban tombol majd a pusztitás Csak egy rongyos fogadó marad épen, semmi más S kérdik majd: És itt ugyan ki lakhatik? És a fogadó körül lesz lárma akkor éjjel S kérdik majd: Hogyhogy ez épen megmaradt? És ha látják, hogy az ajtón akkor reggel kilépek Mind így szól: Hát éppen emiatt? S egy hajó, nyolcvitorlás És rajta ötven ágyú S felvont lobogók. És majd százan jönnek délben a parton elém És száz kalóz a Jennyt várja És minden férfit megfognak, és láncba verik És elvonul majd sorban előttem mindegyik S kérdik majd: Kit ítélsz halálra? S aznap délben halálos nagy csönd lesz a parton Ha majd várják, ki hal meg még. S aztán meghallják, hogy azt kiáltom: Mindet! S ha lehull a fej, azt mondom: Hoppla! S egy hajó, nyolcvitorlás És rajta ötven ágyú Velem tengerre száll.