Vas István közel 8000 darabos könyvtára a pécsi Egyetemi Könyvtárba (ma: Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont) került. A 21. századi tágas épületben kiváltságos elvonultságban, két külön boxban sorakoznak a könyvek, köztük Nemes Nagy Ágnes kötetei is. A dedikációk szerénysége feltűnik az ajánlásokat olvasva, a Napforduló kötet nyitó oldalán például így: „Pirinek, Pistának szeretettel ajánlom ezt a keveset, 1967. augusztus 15-én, Ágnes”. A kutató váratlan örömére a PIM Nemes Nagy levelei között megelevenedik a könyvvel való találkozás pillanata Vas István finom, elismerő, érzékeny válaszában: „Kedves Ágnes, köszönöm a kötet[et], még inkább a hatását: a tegnap estét, amit vele töltöttem. Maga úgy dedikálta, hogy »ezt a keveset«. Hát igen, kevés is, mert az ember többet kívánna belőle – csakhogy ebből a fajtából nem lehet többet csinálni! – de sok is, mert sokat ad: tele van és telít.”
A dedkiációk:
Pirinek, Pistának végre: Babitsról