Perzsaszőnyeg
Általában a lakásban sok volt a szőnyeg; a padlót, az asztalokat, pamlagokat, néha még a falakat is perzsaszőnyegek borították, ez volt az egyetlen, valóban szép része a lakás egész berendezésének. Nyáron a lakást csupaszra vetkőztették, a szőnyegeket tekercsbe göngyölve naftalinos papírba csomagolták. Eredetileg az volt a szokás, hogy ünnepekre túl voltunk a nagytakarításon, és a lakás téli díszben állott. Később anyám növekvő tehetetlensége következtében ez az időpont mindinkább kitolódott. Igaz viszont, hogy gyakran már meleg volt, mire a szőnyegeket leszedték. De az átváltás napja mindig elhatároló volt és ünnepélyes. Nekem a dolgok elmúlását, a természet körforgását sokáig nem a levelek hullása és az őszi szél sziszegése jelentette, hanem a szőnyegek felrakása. Amikor iskolából hazatérve észrevettem a még naftalint árasztó szőnyegeket, tudtam, hogy elérkezett a téli ábrándozás, a kályha mellett tenyeremre támasztott, tűztől és ismeretlen vágyakozástól kipirult arc ideje. Valamilyen áhítat is elfogott, hasonló ahhoz, amit évekkel később, gót templomok belsejében éreztem: a sötétségé, mely csupa rejtett izzás és tarkaság. De a szőnyegek határozottan keletibb szín- és formavilágot varázsoltak körém. Lehet-e, hogy a színük, a mintázatuk, véremnek ki tudja, milyen keleti emlékeivel találkozott? Bizonyos, hogy amikor végighasaltam valamelyik pamlagon, vagy egyszerűen a földre tettem néhány díványpárnát, és hanyatt feküdtem a szőnyegen, egy perzsaszabású lét öntudata derengett bennem.
Ez a légkör már igen korán elpuhulásra csábított, és érzéki felelőtlen ábrándozásra, mely abban is különbözött a gyermeki képzeletvilágtól, hogy bujább volt. A kisfiú persze nemigen tudott különbséget ízléses és ízléstelen környezet között, de a szőnyegek nemesebb stílusát valamennyire megérezhette, mert gyerekkori környezetélményeimből ez az egyetlen, amelynek hatását később tudatosan se szégyelltem. Lakás-álmaim leglényegesebb alkatrésze mindig a szőnyeg volt, sok szőnyeg, földön, falon, ajtókon, alacsony heverőkön, s nem újmódi, népies vagy rongyszőnyeg, se világos és modern mintájú, hanem hagyományos, homályos, sötét tüzű szőnyegek.
[…]
Az úriszoba elnevezését a diófából készült, galambszürke posztóval bevont íróasztal indokolta, melynek nem valami szép, de férfias megjelenését egy arany és piros színű, teljesen nőies selyem lámpaernyő éktelenítette el. A két karosszékből és egy heverőből álló bőrgarnitúra angol szenvtelensége jótékonyan ellensúlyozta szívemben a szőnyegek dekadens keletiségét. Sajnos, a közrefogott dohányzóasztalt fehér kézimunkák tették komolytalanná. A könyvszekrény az íróasztallal volt összhangban. Annyiban igen gyakorlatian készítették, hogy a sok faberakás, tiráda, áloszlop nagyobbára elfödte a berakott könyveket. Éppen csak a nagy, aranyozott Shakespeare-, Heine-, Kiss József- és Napóleon-albumokat lehetett észrevenni. Kihúzni őket a könyvszekrény polcrendszeréből nagyon nehéz lett volna, de nem is jutott eszébe senkinek az az erőmutatvány, hogy ezeket a hatalmas díszkiadásokat forgatni is lehet. Apám részéről különben is a könnyen kezelhető Courts-Mahlerek, Landsbergerek, Bettauerek olvastattak, s ezeket a könyvszekrény faépítésze jótékonyan elrejtette homlokzata mögé. A könyvszekrénynek köszönhető különben, hogy az úriszoba még kamaszkoromban se vesztette el teljesen kalandosságát. Apám a könyvszekrényt gondosan zárta előlem. De nem zárta a három kis fiókot, mert ebben csak a dohányzással és a kártyajátékkal összefüggő holmik voltak. Viszont ha ezeket a fiókokat kihúztam, belenyúlhattam az alsóbb részekbe, melyek a titkolandóbb könyvanyagot tartalmazták. Téli délutánokon, ha egyedül maradtam otthon, ezt a könyvbúvárkodást űztem. Akkori mohóságomnak becses volt az itt található ponyvaraktár, amelyből Sacher-Masoch elbeszélései érdekeltek leginkább. Amint a könyvszekrény előtt a szőnyegen kuporogva olvastam őket, a lift zörejére felébredő szívdobogásomat ezek a fülledt és rafinált történetek kellemesen fokozták, s ez az izgatott erotika is végleg összekapcsolódott bennem a szőnyegek perzsa puhaságával.
Vas István az Eötvös (ma Papnövelde) utcai lakásukban egy megmentett perzsaszőnyeggel
1961
fotó: Hunyadi József Fortepan/106709