Itt ülsz egyedül.
Hogy is lehetne másképp
Ezen az órán?
Vagy felállsz, ablakot nyitsz, az aszályra
Elered az őszi eső.
Bent fűtesz, az ablakot megfogja a pára.
Halottak napja jön.
Még lombban a fák,
Még lombban a szándék,
Bár vörhenyével befogta
Az októberi rozsda.
A szív kihül.
A szándék is kihül.
Becsukod az ablakot,
Mert kihül a szoba.
Tegnap még dobogott,
És többé már soha.
Kivirágzik a temető
Ezen az órán.
A lombot majd lemarja
November szélviharja,
Mint a tüdő lombjait a rák.
Hamis hangon rikoltanak a gyásztrombiták
És röhög az alvilág
Ezen az órán.
Hogy remegett a napsugarakban
A kimondhatatlan!
Miért nem nyúltál utána?
Nyár volt.
Őszi eső jön az aszályra –
Kár volt.
Lemondtál róla.
Minek?
Röhögnek az istenek.
Azt hitted, ez is olyan, mint a kártya,
Hogy visszadobod a lapot,
Mert rosszul osztatott,
De a zsókert, azt megtarthatod
Egy másik kombinációra?
Új osztást kérsz? No csak, tán megkapod.
Bolond, az eldobott lapjaidban
Bújkált a lehetőség, a kimondhatatlan.
Eső veri az ablakot.
Akár ki is nyithatod.
Nem baj már, ha kihül.
Mert ez az az óra.
Lemondtál róla.
Kire fog jutni?
Ez a te kis napod
Többé sose süt ki.
Ott foszlik szét kívül
Az eső alatt
Ezen az órán.
És most majd mi lesz?
Olyan földalatti nap –
Tán felsugárzik még belül.
És te mit csinálsz itt egyedül?
Igyál, ha borod van,
Míg téged is meg nem esz
Az, ami kimondhatatlan.
Comments