Nézd, a nyár nagy műhelye most ez a táj. Heve forr már
Mindennek mélyén. Csillognak a művei: szőlők,
Búzamezők, lila mák. Az ecetfa gyümölcse piroslik.
Fürdik a holdban a hal, ha lesiklik a vízre az este.
Siet a nyár, sok, amit rábíztak. A krumpli virágán
S a koronás mogyorón is dolgozik. Erre meg arra
Néz, ügyel és a tengeri lágy haja leng a kezétől.
Éjszaka sem nyugszik. Nyög a lomb, mert érzi a kurta
Éjben a nagy sietést. A gumók, a gyümölcsök is érzik.
Téged is így dolgoz ki a nyár legjobb anyagával.
Őszibarackok rózsaszinét s a dohányleveleknek
Szívviditó barnáját bőrödön összekeverte
És szemedet most, zöld szemedet telitette a nyírfák
Éles ezüstjével, lángjával a déli mezőknek,
S benne sötétlik a lombok sejtelmes zizegése.
Te vagy a nyár értelme, a villám vad lobogása,
Te vagy az éjfél és telihold.
Feketednek a dombok.
Már odalent a Dunán ellopta az éj az ezüstöt
És letörülte az égről a rózsaszin és lila párát.
Csak Budapestről villan fel két misztikus ábra
S kék sugarakkal a nyári eget pásztázva kutatják
Gellérthegytől Rákosig. Aztán összeborulnak
S földöntúli fehérrel a század uj angyala csillog
Köztük, a bujkáló repülőgép. Míg mi sötétben,
Tücskök közt, dombon heverünk és érik a szőlő –
Érik a nyárnak más müve is. Keleten, Nyugaton meg
Északon és Délen zuhannak a bombavetők és
Aknát, csapdát nagy leleménnyel készit az ember –
S annál szebb ez a csönd. Iszonyú szépsége a gyilkos
Gépeknek meg az ész öngyilkos, vad tudománya
Ennek az esteli tájnak békéjét gyarapítják.
Távolban dübörögnek a tankok, a Sors dübörög majd
Tán mifelénk. Ó, míg szabadon szívhatjuk az este
Tág levegőjét, nézz a szemembe. Nevess, hiszen engem
Csak fanyarabbá tett ez a nyár. Kinek és mire érlel?
Éjszaka van, nagy éjszaka. Már elaludtak a színek.
Csak te ragyogsz, és benned a nyár minden ragyogása:
Barna karod meg zöld szemed és nevető, piros ajkad.
Comments