A rózsalángolás, a fehér meg a sárga
Meg a rózsaszín, a piros, a piros, a nyár:
Ez mind te vagy magad, aki a pusztaságra
Szemet vetettél – most a „legyen” meg a „lőn” egy lángban áll.
Te akartad, ugye, ezt a kései kertet?
Én azt mondtam, fákat ültetni késő van már,
Még sajnáltalak is, hogy elkezdeni merted –
Most szökőár fut fel a földből, a rózsák, és lombokban lobog a nyár.
Nekünk nagy fák ezek a fénylő fiatalkák –
Nem az számít, hogy mekkorák.
Árnyékot még nem ad, de illatot ad már az olajfád,
És színesednek birsek, barackok, mandulák.
Ki tudja, látjuk-e komollyá nőni őket?
Diófa árnyát megérjük-e még?
Mindegy, láttuk, ahogy a semmiből kinőttek.
Úgyis a kezdetben a vég.
Már úgyis lesben áll a rózsákban, a kelyhek
Sárgája, bíborja mögött a halál.
A kezdetben a vég. De a végben a kezdet.
Minden rózsában az a nyár.
Most közelit – ha még ideér – az öregkor,
Most, hogy felszöktek a rózsák. Úgyis tudom.
De a rózsák között te lángolsz, aki akkor
Kihajoltál az ablakon.
Comments