Két hétre sem utazom el idén
Pestről, melyet a korszellem s a nap
Gyötör. Köveiről a sárga fény,
A gyűlölet s a hőség visszacsap.
A Duna-balparton, ahol megállok,
Az alkonyatnak szívesen örülnék…
A város, elkényeztetett vadállat,
Hajszoltan és tanácstalan körülnéz.
És körülveszik a kutyák, a hajtók,
A csendőrcsákón kakastoll lebeg,
És szónokolnak az ideszalajtott
Párt-próféták, bugris-miniszterek,
A zsandár és a tisztultabb vidék
Bekeríti a bűnös Babilont,
És gyűlöli a csontját, a szívét,
Ha belepusztul, az se neki gond.
Egyetlen atomja sem az övé,
Hát megszabja most, hogy éljen a Város –
Nélküle hordták egykor együvé
Zsidók és grófok, költők, proletárok.
Mint rengetegben űzött vad megül,
Az űzött Pesten úgy rejtőzöm én.
Cinikus, cinkos kövei közül
Két hétre sem utazom el idén.
Comments