Átfordult a föld, a város hirtelen a szép időbe,
Ez a gyors tavasz megromlott életemnek delelője.
A hurutos, hosszú téltől sápadt város bánatára
A korán jött kikeletnek híg aranya hull esőzve.
Itt talál még egyszer engem, láthatom még egyszer én is:
Fölmerül az óceánból Aphrodité barna bőre,
Másoké-lett örök teste emlékszik, hogy voltam én is,
Még egyszer kitárja karját énelém is ölelőre.
Még egyszer a kikeletnek sóvárgása, szomjúsága!
Csak még egyszer rátalálni, még egyszer búcsúzni tőle!
Eltűnőben visszavillan mosolyogva, jön az alkony,
Aranypára foszlik szét a kékesszürke levegőbe.
Még egyszer az élet ízét számban, szívemben lakatni,
Április szellőjét szívni nikotinfelhős tüdőmre!
Még egyszer az új gyümölcsök íze, régi bor zamatja,
Orgonaszag, akácillat, ólomsúlyunk könnyitője!
Ó, az izmok ébredése, ó, a szív feltámadása!
Nyűveit lerázva kérdi, fájni, élni még erős-e.
Dúlt agyamnak gyógyulása, váltólázam nyugovása
Mennyi bűnnek, hány kudarcnak, hány halálnak eredője!
A természet, a történet, kor és szándék, végzet, vétek –
Lett, ahogy lett: egy a sokból bonthatatlan összeszőve.
Csak még egyszer a világgal megújulni egy ütemben,
Nem fordulni most se hátra, nézni most is csak előre.
Még egyszer te légy iránytűm, új tavasz kiváncsisága,
Te vezess, ha hegytetőre, te vezess, ha temetőbe.
Áprilisnak ragyogása, áprilisnak borulása:
Átsüt rajta rég megromlott életemnek delelője.
Comments