Letettem a tollat. Richárd és Anna
Fejemben vívják szócsatájukat.
Éjfél. Lent, szemközt, egy fekete, sanda
Kutya a telehold felé ugat.
Az utcát vastag méz árasztja el,
A kapualjak, házak mind zenélnek,
Harmónikára pattogón felel
A szláv ütemű, katonás karének.
Le kellene feküdni. Nem hevül
Jól este, aki reggel rosszul ébred.
A dívány mélyén türelmetlenül
Villanyoltásra várnak már a férgek.
Négy évvel ezelőtt éppen ilyenkor
Hancúroztunk a Zugligeten át –
Agyamban a töméntelen finom bor
Szépítette a dzsesszek dallamát,
Melyet most odalent egy kis cseléd
Hangosan dalol, katonák bolondja,
S a kaukázusiak csiszolt fülét
A régi sláger férczenéje rontja.
Köröskörül dalolva, incselegve
Szövődik kurta hadiszerelem,
Nincs is szüksége egyéb díszletekre:
Dunára, holdra, romra odalenn.
De engem egy ideges elme átvisz
Dúlt háztetőkön, lombos tereken,
A csonkarajzú holdvároson át is
Az egészet, a földit keresem,
A hídakat ép házsorok között,
Hol fényt pazarol a kétsornyi lámpa
– De hogy került közénk ez a tücsök,
Föl, negyedik emeleti szobánkba?
Tán szatyrodban krumpliba keveredve,
Elbújt és elveszetten ciripel –
Ó, Szentendrén a tücsökhangu este,
Hold, Duna, domb, nagy séta – mélabú.
A dombtetőre már két éve nem
jutottam el. A város dzsungelében
Bújkáltatott tavaly a félelem,
Idén pedig a halvány holdra ébren
Igézve nézek. Mágusi sugárban
Szállnak alá sovány kisértetek:
Itt szítták ők, a régi éjszakában
Az éltető, kábító mérgeket,
A koffeint, alkoholt, nikotint,
És mámorítóbb mérgeket kevertek.
Ha lesz megint borunk, majd ki koccint
Velünk, ki ízleli a ritka verset?
Értünk és általunk volt, ami eltűnt,
A város, az egyetlen egyveleg.
Kísértenek most, hogy együtt eszeljünk
Új művet, holtak és elevenek.
Igen, a város nappal tengve szenved,
Tompán tápászkodik, fúr-farag, ácsol –
Az éjszakában dől el, hogy milyen lesz
Halottak, élők egy akaratából.
Jaj, életem fele e csúf romokban
Maradt. A csupasz vázak őrzik-e?
Még minden sóhajomra visszadobban
A város túlérzelmes kőszive.
A lenti utca holdasulva szépül
Éjfél után regényes rajzú csenddé.
Az új városba szenvedve beépül
Új életem, Kőműves Kelemenné.
Ne csak nyomdában szűlt, hiú kötetből
Zengjen szívem többszólamú zenéje,
Áradjon majd a lüktető kövekből
A tomboló villannyal teljes éjbe.
Tudod-e, hogyha este egymagad
Sétálsz eső után a réten át,
Mit hallasz, tücsökcirpelést-e vagy
Az illatozó, boldog rét dalát?
Comments