1.
Ilyen ékes, érdes,
Ilyen éles, édes,
Ilyen friss, ragyogó gyepű,
Ilyen arany tekintetű,
Ilyen madárcsicsergős,
Rügyező, lombtalan erdős,
Ilyen új, halhatatlan,
Puhaujjú tavaszban
Jártunk-e már együtt, szerelmem?
Nem, ugye, nem? Nem!
Szerelmünk tizenöt éve
Mindig a nyárból a télbe
Fordult, ki szikkadt nyár volt,
Fagyott, viharzott, lángolt,
Hőségek, ölelések,
Meg azok a rettegések,
Vacogó búcsúzáskor
Köztünk a fehérlő fátyol,
Vagy a novemberi eső,
Később meg a feledtető
Téli esték a kályha
Mellett, egymásra találva,
Boldog hajótöröttek,
Kik ketten kikötöttek
Lakatlan szigeten –
Ez még a szerelem?
Ez még a szerelem, édes,
Gyűrűzik az első évhez,
A régi rettegéshez,
Amit újra meg újra érez
Az idegzet, a lelkiismeret,
Fellobban, aztán didereg,
Sötét izzásba vénül,
De soha el nem évül,
Nem tud csöndben leperegni,
Se szépen öregedni,
Év gyűrűzik az évre,
Uj rém a régi rémre,
Uj tél fagy a régi nyárra,
Uj nyárnak gyúllad a lángja,
S örülnek a szigetnek
Szegény hajótöröttek.
2.
De most a föld, a föld előttünk,
Ahova eddig nem vetődtünk,
Gyöngéd lombok közt, új gyepen
Csillámló első szerelem,
A sarjadó-zöld búzatábla,
A dombok pőre barnasága,
Még dísztelen kapaszkodók,
Görcs tőkék közt kopasz karók,
Csupaszló szőlőhegyeken
Fehérvirágos szerelem,
Barack, cseresznye glória,
Mandulafa, mandulafa
Áll egymagában, rózsaszínben
– Ugye, milyen valószínűtlen? –
Mintha lilázó rózsafénye
Vetülne rá a tó vizére,
Hol tündöklik a nagy darab
Égből-vízből szőtt alkonyat,
Már színét, szárnyát lengeti
Május hava, a kezdeti,
A fény, az árny, a fent, a lent
Valamit jelent, nekünk jelent.
Nekünk szól most az üzenet,
Gyorsan meg kéne fejtened,
Magamban némán olvasom,
Gyorsan ki kéne mondanom,
De megszólalni sem merek,
Csak állunk tündér rejtjelek
Közt szégyenkezve, hallgatag –
Sötétül már a pillanat.
Eltűnik? Hova tűnhet?
Köröttünk életünknek
Megkésett, nagy nyitánya.
Mi jöhet még utána?
Kigyúllad, vagy sötét lesz?
Akármi lesz, miénk lesz.
Lehetett volna jobban?
Jól van úgy is, ahogy van.
Comments